Dr. Szilárdfy Zoltán atya

„A nyár folyamán egy hónapot vendégeskedett nálam Zoltán atya. Volt alkalmunk beszélgetni. Gyakran emlegette, hogy legkedvesebb gyerekkori emléke a Hősök terén álló MAGYAR KERESZTHEZ kötődik, ahol naponta rácsodálkozhatott a keresztre feszített Jézus Krisztusra. Nagyon megszerette ezt a keresztet. Talán papi hivatásában is meghatározó volt ez a hely. 80 éves korában is ugyanolyan szeretettel emlékezett erre a helyre, mint ahogy talán gyermekként, és nem volt nap, hogy ki ne mondta volna: ÉLETEM EGYETLEN ÉRTELME JÉZUS KRISZTUS.

Zoltán atya köztiszteletben álló személyisége volt Pomáznak. Tisztelték, szerették őt az emberek felekezeti hovatartozástól függetlenül. A művelődési házban tartott előadásaira örömmel érkeztek a szomszéd településekről is. Szinte minden nyilvános alkalmat megragadott, hogy Pomázról beszélhessen. 2003 óta POMÁZ DISZPOLGÁRA.

Hálát adok a Teremtőnek, hogy alkalmam volt megismerni benne az alázatot, a kedvességet, a figyelmességet és az esendő embert is.

Nyugodjál békében Zoltán atya! Emléked örökre bennünk él.” – Lengyel Éva

Szilárdfy Z. gyászjelentés